2011.09.08

Alternatív kockázatkezelés

A biztosítási díjak várható emelkedése miatt a szakértők arra számítanak, hogy emelkedni fog a kereslet az alternatív kockázatkezelési eszközök, így például az úgynevezett zárt biztosítók (captive insurance) alapítása iránt.

Saját, úgynevezett zárt biztosító létesítése több szempontból is előnyös lehet vállalkozások számára. Ezen biztosítótársaságok célja, hogy fedezetet nyújtsanak azon vállalkozás, vagy vállalkozások kockázatai tekintetében – legyen az a munkavállalóknak, vagy egyéb vállalkozásoknak fizetendő bármilyen kártérítés - amelynek tulajdonát képezik.

A zárt biztosítók tipikusan a vállalkozás munkavállalóinak kártérítéseire, illetve általános felelősségbiztosítására nyújtanak fedezetet. A munkavállalókkal kapcsolatos kártérítések ilyen módon történő fedezése a követelések hosszú távú jellege, valamint a kockázati kitettség belső statisztikákkal történő egyszerű megbecslése miatt előnyös.

A munkáltatói felelősségbiztosítási piac – főként az Egyesült Államokban - ugyan továbbra is versenyképes, azonban a jövőben biztosítási díjak emelkedésére lehet számítani – vélik szakértők.

A zárt biztosítók létrehozása azonban nem az egyedüli alternatíva a munkáltatók számára, még ha a jelenlegi piaci viszonyok, illetve az emelkedő vállalkozói és vezetői felelősségbiztosítási díjak egyre több vállalkozást késztetnek is ezen lehetőség megfontolására.

Szakértők szerint a zárt biztosítók létrehozása előtt a vállalkozás várható veszteségét kell mérlegelni, nem pedig a bevételekeit. A tervezett veszteségek éven belüli nagysága alapján lehet megállapítani ugyanis, hogy mekkora adókedvezménnyel jár a zárt biztosító létrehozása, illetve, hogy az ezzel járó előnyök meghaladják-e a működtetésükkel járó költségeket.

A korábbi évek veszteségei, kártérítései, a cég kockázatviselési kapacitása és a biztosítási piac feltételei segíthetnek a kérdés eldöntésében.

Az egyik legnagyobb előnye a zárt biztosítók létrehozásának, hogy a cég felsővezetése nyilván érdekelt abban, hogy támogassa a kockázatkezelési osztály erőfeszítéseit a veszteségek csökkentésében, ezáltal fokozzák a biztosító létrehozásával járó pénzügyi előnyöket – állítják a Tower Watson szakértői.

De az igazi gazdasági haszna az adókedvezményekben rejlik ezeknek a társaságoknak, kártérítések kifizetése ugyanis jövedelemadó levonást eredményez. A várható kárigények teljes összege ugyanis azonnal levonható az adóból, amikor az összeg a zárt biztosítótársaságba befizetésre kerül. Ezt az összeget ugyanakkor bármilyen formában befektetheti a társaság.

Figyelembe kell venni azonban a zárt biztosítók működtetésével járó költségeket is, amely akár meg is haladhatja a vállalkozás különféle felelősségbiztosításaira fordított kiadásainak nagyságát. A működési költségekbe bele kell számítani a különféle adókat, szabályozási díjakat, könyvvizsgálói szolgáltatások díját és a jogi tanácsadás díját is.

Forrás: Biztosítási Szemle

 

Biztosítás fajta: 

  • Vállalkozói biztosítás
Bővül a támogatott növénybiztosítási díjak állománya
2017 december 06.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Bővül a támogatott növénybiztosítási díjak állománya

Tavalyhoz képest idén 33 százalékkal bővülhet és akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatja a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya.

A kérelmekben szereplő díjtámogatások maximális mértéke a fizetett díj 65 százaléka, az előre megállapított 4 milliárd forintos díjtámogatási keretösszeghez viszonyított túligénylés mértéke 2,5 milliárd forint, a keret 63 százaléka lesz - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége.

A kétpilléres rendszert 2012-ben vezették be

A kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert 2012 januárjában vezették be, az egyik pillér a már korábban is létező kárenyhítési rendszer, míg a másik a biztosítási díjtámogatás, amelynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát támogatásként visszakapják. Ösztönző elem a rendszerben, hogy csak az üzleti agrárbiztosítást kötők válnak jogosulttá a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, a többiek csupán annak 50 százalékából részesülnek.

A konstrukció népszerűsége egyre nő

A konstrukció népszerűsége egyre nő, tavaly óta újra visszatérhettek a rendszerbe egyes nagyvállalatok, valamint állami és önkormányzati szereplők is, a támogatandó díjak összege a tavalyi 7,5 milliárdról 9,8 milliárd forintra emelkedett. Mivel a bekövetkező káresetek miatt a biztosítók számos ügyfélnél még javában vezetik vissza az előzetes kármentességi kedvezményeket, a díjak végösszege az év végére jó eséllyel átlépheti a 10 milliárdos határt - írta az FBAMSZ.

A legfontosabbak a szántóföldi növények

A túligénylés miatt a díjtámogatás felosztása biztosítási típus szerint meghatározott séma szerint történik: a legfontosabbak szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre az almára és a körtére kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében az FBAMSZ becslése szerint idén 47 százalék, a jórészt zöldség- és gyümölcskultúrára, illetve a legfontosabb szántóföldi kultúrákra köthető jégeső, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások (B típus) esetén 34 százaléknyi a támogatás, míg a többi növény (C típus) esetén szintén 34 százalékos visszatérítés várható.

Az országban négy biztosító - az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító - mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak a gazdálkodók.

Forrás: www.origo.hu

Erdőre alig kötnek biztosítást
2017 december 01.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Erdőre alig kötnek biztosítást

Idén akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatja a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya Magyarországon, ami 33 százalékos bővülést jelent az előző évi 7,5 milliárd forinthoz képest, derül ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) adataiból.

Bár az előző években jelentősen emelkedett a szőlő- és gyümölcskultúrákat ért természeti károk nagysága, a biztosítások zömét továbbra is a szántóföldi növényekre kötik – mondta Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja. Pedig az értékesebb ültetvényekben sokkal nagyobb összegű károk tudnak keletkezni, így a biztosítás elhagyásával a termelők magasabb kockázatot vállalnak.

Ráadásul biztosítás nélkül a kárenyhítési alapból megítélt térítésnek is csak a felére lesznek jogosultak.

Szintén probléma, hogy a több mint 2 millió hektár hazai erdőterületnek csupán mintegy 5 százaléka biztosított. Az igénybe vétel annak ellenére ilyen csekély, hogy a tűzesetek mellett idén is bőven előfordult jég-, árvíz- és szélviharkár, hónyomás, emellett bizonyos rovarkártevők is tetemes károkat okoztak. Mindezekre összetett, helyzetre szabható konstrukciók állnak rendelkezésre, az igénybe vétel azonban továbbra is szinte elenyésző.

Az idén jelentősebb téli és tavaszi fagykárokat is jelentettek a gazdálkodók.

A lokálisan a bekövetkező károk intenzitása évről évre egyre erősebb, ami az időjárás szélsőséges jellegének fokozódását jelzi. A lokális jellegű természeti csapások ráadásul általában még a bekövetkezésük előtt néhány órával sem jelezhető előre, ahhoz a korábbi kártörténeti adatbázisok sem képesek megfelelő támpontot nyújtani.

Forrás: www.uzletresz.hu

CLB TIPP: Ne hagyja, hogy az időjáráson múljon, kérje szakértő kollégáink segítségét mezőgazdasági biztosítással kapcsolatban! Mezőgazdasági vagyonbiztosítás ajánlatok >>

Csak 37,5 milliárdot fizet a biztosító, ha felrobban a paksi erőmű
2017 november 23.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Csak 37,5 milliárdot fizet a biztosító, ha felrobban a paksi erőmű

100 millió SDR-t, vagyis nagyjából 37,5 milliárd forintot fizetne a biztosító egy paksi atomerőművet érintő nagyobb káresemény után, írta a g7.hu. Ha egy évben több ilyenre is sor kerülne, akkor a másodikra már kevesebb pénz jutna, a nukleáris kárfelelősség-biztosítás éves limitje ugyanis összesen 125 millió SDR (47 milliárd forint).

A paksi létesítmény biztosítására hét cég állt össze. A még júliusban kiírt közbeszerzésre az Allianz, a CIG Pannónia, a Generali, a Groupama, a HDI Versicherung AG, az Union és az Uniqa adott be közös ajánlatot.

Az atomerőművet már jó ideje ez a konzorcium biztosítja, igaz az évek során volt változás a csapat összetételében, az Uniqa például csak 2013-ban csatlakozott. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2018-ra 1,29 millió eurót (jelenlegi árfolyamon 404 millió forintot) fizet a biztosításért, pont annyit, mint az előző három évben is. A díj korábban sem mozgott jelentősen: 2012-ben 1,17 millió euróról indult.

Forrás: www.index.hu

Biztonságot jelent az új kötelező biztosítás a családiház-tervezőknek és építőknek
2017 november 21.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Biztonságot jelent az új kötelező biztosítás a családiház-tervezőknek és építőknek

Nagyot lendített az otthonteremtők építési kedvén az a könnyítés, mely a 300 négyzetméternél kisebb alapterületű családi házak építését, illetve az ekkorára való bővítését egyszerű bejelentéshez kötötte. A módosítás sok terhet levett az építtetők válláról, egyúttal az eddiginél lényegesen nagyobb felelősséget helyezett a folyamatban részt vevő tervezők és kivitelezők vállára. Az aggodalmak elsimításának eszköze az egyszerű bejelentéshez kötött kötelező tervezői és kivitelezői biztosítás.

Építész tervezők, kivitelezők egyaránt felhördültek, amikor az otthonteremtés fellendítése jegyében megszületett az a rendelet, amely eltörölte az építési engedélyezést a 300 négyzetméternél kisebb alapterületű, saját célra épülő új családi házak, a meglévő családi házak 300 négyzetméteresig történő bővítése és a kapcsolódó támfalépítések esetén, pontosabban az engedélyezés helyére az egyszerű bejelentés lépett.

Az építési engedélyezést helyettesítő folyamatban a tervező az összes előírt dokumentumot feltölti az elektronikus építési naplóba, az építéshatóság ellenőrzi a szükséges iratok meglétét, a tartalmát nem, és megkezdhető a kivitelezés.

A szakmai aggályokat a következő aggodalmak táplálták: mi lesz akkor, ha csak az építkezés végén, vagy nagyon előrehaladott szakaszában derül ki valamilyen szabálytalanság? Lehet, hogy kész házakat kell majd lebontani, polgári perek dömpingje jöhet, s ki viseli majd az iszonyatos kártérítések terheit?

Egyes önkormányzatok előremenekülésükben külön szabályozták, hogy az egyszerű bejelentéssel épülő házak minél kevésbé rombolhassák a település képét.

Nem alaptalanok az aggodalmak

A félelmek nem alap nélküliek, egy építkezésnél számtalan olyan tényező van, amelyet különféleképpen értelmezhet az építésfelügyelet, illetve hatóság és a tervező, vagy a kivitelező. Problémás lehet a telekmegosztás, a nem tisztázott tulajdonviszonyok és még nagyon sok olyan terület, amely a menetközbeni elmaradás miatt a beruházás végére óriási károkat okozhat.

A felelősségvállalás terheinek könnyítését szolgálta az a 2016-os 353 kormányrendelet, amely előírta, hogy 2017 januárjától az egyszerű bejelentéssel megvalósuló építkezések tervezői és kivitelezői is csak kötelező felelősségbiztosítás birtokában vállalhatják el a megbízást. A biztosítás szerződésszámát fel kell tölteni az e-építési naplóba. Azok, akik már rendelkeznek felelősségbiztosítással - ilyen korábban is volt, csak nem kötelező jelleggel - meg kell feleltessék meglévő biztosításukat az új szabályoknak. A biztosítás megkötése ilyeténképpen megkerülhetetlenné vált az egyszerű bejelentéssel megvalósuló lakóépületek tervezőinél és kivitelezőinél, ami meg is látszik a biztosítók bevételén.

Az Aegon Biztosítónál például a januártól hatályos rendelet következtében 60 százalékkal ugrott meg a tervezők és kivitelezők kötelező biztosítása miatt a szakmai felelősségbiztosítások volumene, jelenleg mintegy ezer új ügyféllel szerződtek ebben a szegmensben - tudtuk meg Varga Zoltán vállalati vagyonbiztosítási igazgatótól.

A teljes szakmai felelősségbiztosítási piac 2016 végén mintegy 8 milliárd forintra rúgott, ebből 2 milliárdnyi az építész szakmához köthető, a teljes szakmai felelősségbiztosítási piacból az Aegon részesedése 5 százalék - tette hozzá Dénes Attila, az Aegon vállalati-, utas- és viszontbiztosítási igazgatója.

A szolgáltatás színvonalával versenyeznek

A kormányrendelet hatására több biztosító is kidolgozta a maga csomagját, a piaci szereplők között a verseny most inkább a szolgáltatás minősége terén zajlik, mintsem a díjtétel nagyságában. A termékeket értékesítő alkuszoknál elsődleges értékelési szempont, hogy melyik biztosítóval szereztek pozitív kárrendezési tapasztalatot, s a cég imidzse is sokat nyom a latban.

Az Aegon egyszerűsített bejelentésre kidogozott új termékeiről megtudtuk, projektre és éves keretre is köthetőek, s a családi házakkal foglalkozó, 50-100 milliós éves árbevételű tervezőknek évi átlag 100 ezer forint körüli költséget jelentenek, a nagyobb, 300 milliós árbevételű tervezőirodák 3-400 ezer forintos éves díjjal kalkulálhatnak átlagosan. Ez egyébként a jellemző szerződéses összeg az Aegonnál, ahol céges és egyéni partnerek aránya 80-20 százalék körül alakul - sorolta a számokat Dénes Attila.

A piacélénkítőnek szánt egyszerű bejelentéshez kötött építés kissé megrostálta a tervezőket, azok, akik korábban csak egy-két családi házzal foglalkoztak egy évben, inkább a kollégáikra hagyják a feladatot, mondván, a díjazásához képest túl sok a munka, s a biztosítás miatt a költség vele - mondták a lapunknak nyilatkozó tervezők. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke úgy véli, a kötelező tervezői és kivitelezői biztosítás valójában minden, az építésben részt vevő szereplőnek kedvező, és biztonságot jelent a megrendelőnek okozott kár esetén.

Forrás: www.napi.hu

CLB TIPP: Kérjen ajánlatot szakértő kollégáinktól felelősségbiztosításra! Tervezői és kivitelezői biztosítás ajánlatkérés >>

Egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás
2017 október 20.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás

Öt éve folyamatosan növekszik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret. Idén csak az első félévben közel tízezer balesetet szenvedtek el a magyar munkavállalók. Logikus lépés volna, hogy az érintett vállalatok, vállalkozások kössenek munkáltatói felelősségbiztosítást. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint látszik is az erre való törekvés.

Ma Magyarországon a leginkább „veszélyeztetett” alkalmazottak az 50-249 főt foglalkoztató cégeknél dolgozó 35-54 éves férfiak. A munkavégzés során vagy azzal összefüggésben elszenvedett, súlyosnak minősülő balesetből − csonkulás, érzékszervi sérülés, maradandó károsodás és haláleset − 165 volt az idei év első félévében.

A fenti adatok ellenére a vállalkozások jelentős része ma Magyarországon munkáltatói felelősségbiztosítás nélkül működik. Ez azt jelenti, hogy egy munkahelyi balesetnél a munkáltatónak kell kigazdálkodnia a baleset következtében felmerült kiadásokat, vagy akár évtizedeken át fizetnie a járadékot. Ez rendkívül nagy anyagi terhet jelenthet, főleg, ha még a sérült munkatárs helyettesítésével, pótlásával járó költségeket is figyelembe vesszük.

A Groupama Biztosító egy korábbi felméréséből kiderült, hogy a munkavállalók kiesését okozó eseménytől minden hatodik cégnél tartanak, de az ehhez fűződő kártérítési igényt csak a vállalatok tizede tartja reális kockázatnak. A reprezentatív kutatásba bevont kis- és középvállalkozások válaszai alapján elmondható, hogy a kisebb cégek a biztosításokkal kapcsolatban általános információhiányban szenvednek. Közülük csak kétharmaduk vesz igénybe valamilyen biztosítást, ráadásul sokszor nem is a valódi kockázatokat kezelik. A megkérdezettek mindössze 40%-a rendelkezett vállalkozói vagyonbiztosítással, ugyanilyen arányban kötöttek élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást a cég vezetőjére, de az alkalmazottakra már csak 18%-uk gondolt.

„A fentiek tükrében bíztató, hogy a kis- és középvállalkozók körében mérsékelt növekedést tapasztalunk a munkáltatói felelősségbiztosítás terén. Jelenleg a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügyfeleink mintegy háromnegyede köt felelősségbiztosítást is, mely fedezetet nyújt a munkavállalót ért munkabalesetek esetén is” – tájékoztatott Kádár Péter a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója, majd hozzátette: „természetesen azok, akik még felelősségteljesebben gondolkodnak, alkalmazottaikra élet-, baleset-, vagy betegségbiztosítást kötnek. Ezek a biztosítások amellett, hogy pénzügyi segítséget nyújtanak a munkavállalóknak és családjuknak egy váratlan esemény bekövetkeztekor, egyben a munkahelyi jutalmazás, gondoskodás eszközei is.”

Forrás: www.biztositasiszemle.hu

Ők kapták idén a Biztosítási Nagydíjat
2017 október 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Utasbiztosítás, Vállalkozói biztosítás, Általános

Ők kapták idén a Biztosítási Nagydíjat

A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén négy helyett immár öt kategóriában ítélték oda az alkuszok.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kétnapos Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat, amelyek közül 2017-ben hármat a Generali, egy-egy díjat pedig az AIG és a Mapfre vihetett haza – írja az FBAMSZ közleményében.

A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén négy helyett immár öt kategóriában ítélték oda az alkuszok. A szavazáson résztvevő szakemberek a különféle értékelő kérdésekre összesen közel 18 ezer választ adtak, melyek alapján 2017-ben az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:

BIZTOSÍTÁSI NAGYDÍJ 2017

Lakossági vagyonbiztosításVállalati vagyonbiztosítás
1. Generali1. Generali
2. Aegon2. Aegon
3. Signal3. Uniqa
SzemélybiztosításGépjárműbiztosítás
1. AIG1. Generali
2. CIG Pannónia2. Aegon
3. Colonnade3. Allianz
Utasbiztosítás 
1. Mapfre Asistancia 
2. Vienna Life 
3. AIG 

BIZTOSÍTÁSI NÍVÓDÍJ 2017: Generali

A lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában a Generali Biztosító Zrt, a személybiztosítás kategóriában az AIG Europe Limited magyarországi fióktelepe, míg az idén első alkalommal meghirdetett utasbiztosítás kategóriában a Mapfre Asistencia S.A. magyarországi fióktelepe kapta meg az alkuszszövetség első díját. A biztosítói összteljesítményt értékelő Biztosításszakmai Nívódíjat az idei évben a Generali Biztosító Zrt. vehette át.

Forrás: www.vg.hu

Egymilliós biztosítás kell a villanyszerelőknek
2017 szeptember 06.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás, Általános

Egymilliós biztosítás kell a villanyszerelőknek

Szeptembertől bizonyos építési tevékenységeket végzőktől minimum 1 millió forint összegű felelősségbiztosítás meglétét várja el két kormányrendelet. Mindenkinek, aki rendelkezik ilyennel, érdemes ellenőriznie, hogy a konkrét szerződés mire nyújt fedezetet - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kormányrendeletek szerint szeptembertől minden villanyszerelési-, vízközmű-bekötési tevékenységet végző szakembernek, gazdasági társaságnak (vagyis akik a hálózatokra való csatlakozást végzik el) be kell jelentenie azt a műszaki biztonsági hatóságnál. Ezt egy formanyomtatvány segítségével tehetik meg, amihez csatolni kell a meghatározott képesítés és gyakorlati idő meglétét igazoló okiratokat. Emellett a tevékenység végzésének feltétele az is, hogy nyilatkozzon arról, az alkalmazott technológiához jogszabályban előírt feltételeknek megfelel, továbbá rendelkezzen legalább 1 millió forint értékű felelősségbiztosítással, ami a munkavégzésből eredő esetleges károk fedezetét hivatott megoldani.

A felelősségbiztosítási piac a nem-életbiztosítási terület átlagát meghaladó mértékben növekedett 2016-ban is, s az általános felelősségbiztosítások közül számos megfelel a jogszabályban előírt követelményeknek – hívta fel a figyelmet a MABISZ. Azonban akik rendelkeznek ilyennel, azoknak is mindenképpen érdemes konzultálniuk biztosítójukkal vagy alkuszukkal arról, pontosan mire nyújt fedezetet a szerződésük. A műszaki biztonsági hatóság megtiltja a tevékenység végzését abban az esetben, ha a szerelő az említett követelményeknek nem felel meg, de akkor is, ha súlyosan megsérti a vonatkozó szakmai szabályokat, mely révén élet és testi épség veszélyeztetését, vagy jelentős anyagi kárt okozott. Egy évre felfüggesztethető a tevékenység akkor is, ha a szerelő nem a felülvizsgált tervdokumentációnak, illetve nem az előírásoknak megfelelően végezte el a munkát.

A tavaly év végi adatok szerint 110 ezer általános felelősségbiztosítási szerződést kötöttek meg. A piac élénkülése részben annak a jogalkotói tevékenységnek volt a következménye, amely az építőipari tervezési és kivitelezői tevékenységet végző vállalkozások számára előírta a kötelező felelősségbiztosítást.

Jellemzően azonban ezekben a szerződésekben nagyon alacsonyak a biztosítási összegek, mivel sok esetben nincs törvény által előírt minimális limit, illetve maguk az érintettek sincsenek tisztában az általuk okozható kár lehetséges mértékével. Ennek megfelelően számukra a legfontosabb szempont a minél alacsonyabb biztosítási díj. Az új jogszabállyal összefüggésben minden vállalkozónk érdemes átgondolni azt is, hogy esetleg 1 millió forintnál nagyobb károk keletkezhetnek-e munkájával kapcsolatban. „Ebben az esetben ugyanis a nagyobb biztosítási összeg a vállalkozónak és a megrendelőnek is nagyobb biztonságot jelent” – hívja fel a figyelmet a MABISZ.

Forrás: www.piacesprofit.hu

Megváltozott az aszály definíciója
2017 augusztus 02.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás, Általános

Megváltozott az aszály definíciója

Miután az időjárás egyre szélsőségesebb hőmérsékleti értékeket produkál, megnőtt az aszály kockázata. A fogalom törvényi definíciója idén nyáron ugyan megváltozott, de a június 15-e előtt kötött biztosításokra még a régi meghatározás szerint lehet kárenyhítést kérni, hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az elmúlt évek legnagyobb hőhulláma vonul át felettünk, az időjárás a szántóföldi növényeinket sem kíméli, azonban az, hogy a gazdák aszály címen kárenyhítést kérhetnek-e, attól is függ, mikor kötötték meg az erre vonatkozó biztosításukat.

Június 15-én ugyanis hatályba lépett a kárenyhítési rendszer törvényi hátterének a módosítása, és az egyik legjelentősebb változás éppen az aszály kockázatának definíciójára vonatkozik.

  • A korábban érvényes meghatározás szerint aszályról akkor beszélhetünk, ha a kockázatviselés helyén a vegetációs időszakban harminc egymást követő napon az összes lehullott csapadék mennyisége nem éri el a tíz millimétert.
  • Június közepe óta viszont a törvény szerint az minősül aszálynak, ha a csapadék nem éri el a 25 millimétert harminc napon keresztül, és a napi maximum hőmérséklet legalább tizenöt napon át meghaladja a 31 °C-ot.

Káresemény megállapításához e két feltétel valamelyikének kell teljesülnie, amit az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adataival szükséges alátámasztani.

A MABISZ felhívja az aszálybiztosítási fedezettel rendelkező gazdálkodók figyelmét arra, hogy a jogszabály változása csak az annak hatályba lépése után kötött szerződésekre vonatkozik. A 2017. június 15-e előtt létrejött növénybiztosítási szerződésekre minden esetben a szerződéskötéskor érvényes jogszabály az irányadó.

Forrás: www.index.hu

Hárommilliárdért biztosítják a Volán buszait
2017 július 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Utasbiztosítás, Vállalkozói biztosítás

Hárommilliárdért biztosítják a Volán buszait

Az Uniqa biztosító nyerte a Volánbusz Zrt. és további hat regionális Volán vállalat járműveinek, utasainak és vagyonának biztosítására kiírt tendert 3 milliárd 83 millió forinttal, a tárgyalásos közbeszerzés eredményét a Volánbusz Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben.

A biztosítás két és fél évre szól, de további egy évvel meghosszabbítható. A regionális vállalatok a következők: a szombathelyi központú Északnyugatmagyarországi Közlekedési Központ Zrt., a tatabányai Középnyugatmagyarországi Közlekedési Központ Zrt., a kecskeméti Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt., a miskolci Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., a kaposvári Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. valamint a szolnoki Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.
A biztosítási védelem kiterjed a járművek kötelező felelősség- valamint casco biztosítására, a vagyonbiztosításra és a felelősségbiztosításra is. A vezető tisztségviselők, ügyvezetők biztosítása eredménytelen lett, mivel arra túl drága ajánlatok érkeztek.
A biztosított járművek száma 7201, de ezek száma akár 30 százalékkal is több lehet. Ezen belül 751 járműnél vandalizmusra, lopáskárra, rabláskárra, elemi károkra és üvegtörésre is kiterjed a védelem. Az utas-balesetbiztosítás évi 772 millió főre terjed ki.

A nyertessel az ajánlatkérő június 30-án kötötte meg a szerződést. Ajánlatot tett még a Groupama Biztosító Zrt.. az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. és az Allianz Hungária Zrt. is.

Forrás: napi.hu

Milyen lehetőségeik vannak a károsult szőlőtermelőknek?
2017 május 22.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás, Kárrendezés

Milyen lehetőségeik vannak a károsult szőlőtermelőknek?

Május 13-án a Mátrai borvidéket igen súlyos jégesőkár érte. A jégverés elsősorban a borvidék középső területét sújtotta, és becslések szerint legalább 1000-1500 hektár ültetvényt érintett. Az előzetes becslések szerint 30-90 százalékra tehető a terméskiesés ezeken a területeken - áll a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményében.

15 napon belül

A kárt szenvedett gazdákat több, a Földművelésügyi Minisztérium által kidolgozott támogatás is segíti. A mezőgazdasági károk kompenzálását célzó támogatások alapját az agrárkár-enyhítési rendszer jelenti, amelyet a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás és a rendkívüli helyzetekre meghirdetett kedvezményes hitelkonstrukciók egészítenek ki.

Az elmúlt időszak egyes országrészeit érintő jégeső, felhőszakadás vagy vihar okozta mezőgazdasági károkat – a kedvezőtlen időjárási jelenség észlelését követő – 15 napon belül lehet elektronikusan bejelenteni a megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala részére.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján településekre lebontva közöl információkat a termelők és a hatóságok számára az aszály, felhőszakadás, vihar, valamint az őszi-, téli- és tavaszi fagy kedvezőtlen időjárási jelenségek bekövetkezéséről, amely információk az ellenkező bizonyításáig alkalmazandók az agrárkár-enyhítési eljárásban.

Így lehet bejelenteni a kárt

A kárbejelentést a Magyar Államkincstár Egységes kérelem elektronikus felületén keresztül, ügyfélkapus beazonosítást követően a Mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer menüpont alatt lehet megtenni. Az elektronikus kárbejelentésben a falugazdászok is segítséget nyújtanak, amelyhez a MÁK ügyfél-azonosítóval rendelkező ügyfeleknek először Egységes kérelmet kell benyújtaniuk.

Jogszabályban meghatározott területméretek elérésével az agrárkár-enyhítési rendszerben kötelező a tagság (ültetvényeknél 1 hektár). Ugyanakkor ezen területméretek alatt az Egységes kérelemben hároméves időtartamra tett nyilatkozattal önkéntesen is be lehet lépni a rendszerbe, amelyet minden érintett termelő szíves figyelmébe ajánlunk - áll a közleményben.

A Kárenyhítési Alapból érkező forrásoknak köszönhetően csökkenthető az az anyagi veszteség, amelyet terményekben a kedvezőtlen időjárás okozott. A kárenyhítő juttatás későbbi odaítélésének több jogszabályi feltétele is van, amelyek közül a határidőben tett kárbejelentés mellett ültetvényeknél kiemelendő a termőre fordulás, ugyanis az agrárkár-enyhítési rendszerben csak a termő ültetvény után igényelhető kárenyhítő juttatás. A szeptember 15-i határidőig továbbá meg kell fizetni a kárenyhítési hozzájárulást, amelynek összegéről a Magyar Államkincstár július közepéig határozatban értesíti a rendszerben tag termelőket.

Ha nincs biztosítás...

Felhívjuk továbbá a figyelmet a termelői öngondoskodásra, annál is inkább mivel megfelelő biztosítás hiányában az egyébként járó kárenyhítő juttatás felére jogosult csak a károsult - figyelmeztet az FM.

A termelő, ha rendelkezik a hozamértékének legalább 50 százalékára fedezetet nyújtó mezőgazdasági biztosítással, akkor a hozamérték-csökkenés 80 százalékát, ha nem rendelkezik, akkor a 40 százalékát kaphatja meg kárenyhítő juttatás formájában. Ezért azon termelőknek, akik még nem kötöttek biztosítást, javasoljuk, hogy azt mielőbb tegyék meg az agrárágazatban aktív biztosítóknál, amelyhez az állam is hozzájárul legfeljebb 65 százalékos díjtámogatással. A biztosítási díjtámogatás igénylése szintén az Egységes kérelem felületen tehető meg.

Jelezni kell, hogy termő-e az ültetvény

Fontos, hogy a termelő az Egységes kérelem benyújtásának véghatáridejéig, azaz idén június 9-ig jelezheti igényét mind az agrárkár-enyhítési rendszerhez való önkéntes csatlakozásra, mind pedig a biztosítási díjtámogatásra. Továbbá az egységes kérelemben kell jelölni legkésőbb június 9-ig azt is, hogy az ültetvény adott évben termőre fordul-e vagy sem.

Az Egységes kérelem május 15-ét követő, önkéntes csatlakozásra és az ültetvény termőre fordulására vonatkozó esetleges módosítása – tekintve, hogy azok nem a termelő területalapú támogatási igényét érintik – nem vonja maga után a május 15-ig igényelt egyéb támogatás csökkentése szankcióját.

Ugyanakkor a május 15-ét követően június 9-ig benyújtott biztosítási díjtámogatási igény esetén az igényelt díjtámogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken csakúgy, mint a késedelmesen benyújtott területalapú támogatási igényeknél.

Van nulla százalékos hitel is

A Földművelésügyi Minisztérium a jogos kárenyhítő juttatások megérkezéséig 100 százalékos kamat-, költség- és kezességi díjtámogatásban részesülő hitelkonstrukcióval is segíti az ültetvényes gazdálkodókat. A jelenleg hatályos a kedvezőtlen időjárás miatt szükségessé váló támogatásokról és az azokkal összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról szóló 77/2015. (XII. 1.) FM rendelet alapján 2017. május 31-ig már jelenleg is elérhető a nulla százalékos hitel sok olyan település vonatkozásában, amelyeket az idei év fagy- és jégesőkárai is érintettek.

Ugyanakkor az agrártárca az előző évek gyakorlatához hasonlóan most is megvizsgálja annak lehetőségét, hogy miként lehet május 31-ét követően egy újabb kamat-, költség- és kezességi díjtól mentes finanszírozási konstrukciót kidolgozni az idei évi fagy- és jégesőkárokkal leginkább sújtott, ültetvényes gazdálkodók részére.

Forrás: www.tozsdeforum.hu

Oldalak